Sziasztok.
Tudom kicsit megkésve a bevezetővel, de merem remélni hogy azért nem olyan borzalmas,- mondjuk pár darab pipa, és szép vagy akár rossz szót is írhatnátok nekem. Nagyon de nagyon sokat jelentene nekem, az a néhány aprócska szó.
Hát akkor nem is húzom tovább a szót,Jó olvasást kívánok Puszi.
Hannah C.
Tudom kicsit megkésve a bevezetővel, de merem remélni hogy azért nem olyan borzalmas,- mondjuk pár darab pipa, és szép vagy akár rossz szót is írhatnátok nekem. Nagyon de nagyon sokat jelentene nekem, az a néhány aprócska szó.
Hát akkor nem is húzom tovább a szót,Jó olvasást kívánok Puszi.
Hannah C.
Vissza a múltba... 2012. március. 20 .
Bella.
Mosoly volt az arcomon, mikor tudtam hogy ezt a napot csak is azzal a személlyel töltőm, akit teljes szívemből szeretek, és mindent neki köszönhetek. Az édesapámmal.- Apa?!- kiáltottam el magam mikor táncikálva szökdécseltem le a lépcsőn, majd ahogy leértem, felkaptam a dzsekimet ami a korlát szélén hevert. Bele dugtam a kezeimet, és felhúztam a lábamra a cipőt, pont akkor mikor apám mosolyogva lépet ki a konyhából.- Mehetünk?- fordultam fel, ahogy felpattantam a földről.
- Mi az, hogy!- mosolygót rám, majd lekaptam a fogasról a kabátját, és ő is magára húzta gyorsan.- Még mindig nem fér a fejembe, miért is megyünk mi együtt horgászni, hiszen te Kicsim, utálsz horgászni?!- vonta fel apám a szemöldökét, mikor kiértünk a kocsihoz. Mielőtt válaszoltam volna, behuppantam és bekapcsoltam a biztonsági övemet. .
- Itt nem az a lényeg apa, hogy én szeretem vagy sem, az a lényeg hogy veled akarok lenni.- Szélesen rá emeltem a közel száz wattos mosolyomat
- Hihetetlen vagy.- hajolt közelebb hozzám, és nyomot egy atyai csókot a homlokomra.
Innentől kezdve a mosolyt a számról nem lehetett levakarni, nem mintha az arcmosás leszedte volna azt a nagy vigyort a képemről.
******
A zene hangosan csattogott a kocsiba, apával édesen és még is vadul énekeltünk,- persze olyan hamisan, hogy akár üveget is lehetett volna repeszteni, azzal a hangszintem amit mi megütöttünk. De élveztem, hogy egy nap nem azon kell rágódnom milyen is különcnek lenni, milyen béna emberként leélni az életemet, nem csak azzal foglalkoztam hogy mindent kitörlök a fejemből és csak a jóra koncentrálok Ami ebben az esetben, az apám volt.
Épp egy éles kanyart vett be apám, mikor a kocsi elé ugrott valami, s apa azzal a lendülettel elrántotta a kormányt. Hangos és rémisztően félelmetes sikoly tört fel a torkomból, mikor kapaszkodó tárgy után kutattam a kocsiba, de már késő volt. A kocsi egyenesen a szemben lévő nagy és mély gödör, vagy éppen árok felé vette az irányt. Apám fékezhetett, ránthatta el a kormányt, ezen a végzetes ütközésen már nem tudott segíteni.
Amint a kocsi erősen bele szaladt a mély árokba, fejre állva, pördült néhányan, majd a fejére érkezve megállt. Mindenem fájt, éreztem ahogy a testemen sok seb rajzolódik ki még a lábamat meg se tudtam mozdítani.
Próbáltam oldalra fordítani a fejemet, de nehezen ment. Ahogy végre egy picit oldalra tudtam nézni, észre vettem hogy apám nem mozdul.- Apu?- szólongattam, hosszú ideig csak a nevét mondtam, de nem reagált, nem mondott és mutatott semmit sem. A félelmetes fájó csend volt.- Apukám.- sírtam el magam, s felé nyújtottam a kezemet, majd óvatosan megragadtam a kezét, szorosan fogtam, még éreztem hogy a fejemben a sötétség egyre inkább körbe vonja az elmémet.
Mielőtt teljesen elmerülhettem volna a sötétségben, egy mély és ismeretlen férfi hangja csapta meg a fülemet.:- Ni csak, ni csak egy újabb lakoma.- mormogta közel hozzám, de már nem tudtam megnézni ki az, mert a szemem lecsukódott, s az agyam sötétbe borult.
Jelen. 2015. március 20.
Edward.
Egy újabb város, egy újabb értelmetlen élet kezdete. Bármikor újra helyre megyünk úgy érzem, egy új értelmetlen életbe vágok bele, ami úgy is semmittevéssel, és olyan fajta ürességgel telik el amit, eddig 110 évem alatt megtapasztaltam. Nem tudom, miért is várok arra a személyre aki egyszer majd úgy elrabolja a szívemet,- amit már fehér pókhálók fonnak körben a mellkasomban.- hogy képes leszek érte akár ölni is.
Bár messze túl messze van ez a kívánságom
Hangos sóhaj tört fel a torkomból, mikor kezeimet kihalásztam a zsebeimből, s beálltam a nagy üveg ablak elő, ahonnan jól belátom az egész erdőt. Nem értem, miért kellet egy újabb helyre jönnünk. Az embereknek már úgy is feltűnt, hogy nem éppen vagyunk normálisak, most hogy eljöttünk, nem könnyítettük meg semmit sem. Újabb három év múlva egy újabb helyen fogunk kikötni, és én még mindig egyedül fogok lenni.
Telefonom hangos csörgésére riadtam ki az éber gondolkodásomból, beletúrtam nadrágom zsebébe, majd a fülemhez nyomtam a mobilt.:- Igen?- szóltam bele.
- Fiam.- Apám, aggódó hangja kiáltott fel a vonal másik végén.-Kérlek azonnal gyere be a kórházba, segítened kell.
- Miben tudnék én neked segíteni?- kérdeztem miközben megfordultam, s már oda lent álltam a kocsim mellett.
- Szükségem van rád, és nem csak nekem, egy olyan személynek is akinek élni kéne, ezekben a percekben.- Nem értem, miről beszél. De nem is akartam megérteni telefonon keresztül.
- Ott leszek!- mondtam, majd letéve a telefont elsúlyesttettem a zsebembe, s beülve a kocsimba, tövig nyomta a gáz. Meg sem álltam a kórházig.
Épp egy éles kanyart vett be apám, mikor a kocsi elé ugrott valami, s apa azzal a lendülettel elrántotta a kormányt. Hangos és rémisztően félelmetes sikoly tört fel a torkomból, mikor kapaszkodó tárgy után kutattam a kocsiba, de már késő volt. A kocsi egyenesen a szemben lévő nagy és mély gödör, vagy éppen árok felé vette az irányt. Apám fékezhetett, ránthatta el a kormányt, ezen a végzetes ütközésen már nem tudott segíteni.
Amint a kocsi erősen bele szaladt a mély árokba, fejre állva, pördült néhányan, majd a fejére érkezve megállt. Mindenem fájt, éreztem ahogy a testemen sok seb rajzolódik ki még a lábamat meg se tudtam mozdítani.
Próbáltam oldalra fordítani a fejemet, de nehezen ment. Ahogy végre egy picit oldalra tudtam nézni, észre vettem hogy apám nem mozdul.- Apu?- szólongattam, hosszú ideig csak a nevét mondtam, de nem reagált, nem mondott és mutatott semmit sem. A félelmetes fájó csend volt.- Apukám.- sírtam el magam, s felé nyújtottam a kezemet, majd óvatosan megragadtam a kezét, szorosan fogtam, még éreztem hogy a fejemben a sötétség egyre inkább körbe vonja az elmémet.
Mielőtt teljesen elmerülhettem volna a sötétségben, egy mély és ismeretlen férfi hangja csapta meg a fülemet.:- Ni csak, ni csak egy újabb lakoma.- mormogta közel hozzám, de már nem tudtam megnézni ki az, mert a szemem lecsukódott, s az agyam sötétbe borult.
Jelen. 2015. március 20.
Edward.
Egy újabb város, egy újabb értelmetlen élet kezdete. Bármikor újra helyre megyünk úgy érzem, egy új értelmetlen életbe vágok bele, ami úgy is semmittevéssel, és olyan fajta ürességgel telik el amit, eddig 110 évem alatt megtapasztaltam. Nem tudom, miért is várok arra a személyre aki egyszer majd úgy elrabolja a szívemet,- amit már fehér pókhálók fonnak körben a mellkasomban.- hogy képes leszek érte akár ölni is.
Bár messze túl messze van ez a kívánságom
Hangos sóhaj tört fel a torkomból, mikor kezeimet kihalásztam a zsebeimből, s beálltam a nagy üveg ablak elő, ahonnan jól belátom az egész erdőt. Nem értem, miért kellet egy újabb helyre jönnünk. Az embereknek már úgy is feltűnt, hogy nem éppen vagyunk normálisak, most hogy eljöttünk, nem könnyítettük meg semmit sem. Újabb három év múlva egy újabb helyen fogunk kikötni, és én még mindig egyedül fogok lenni.
Telefonom hangos csörgésére riadtam ki az éber gondolkodásomból, beletúrtam nadrágom zsebébe, majd a fülemhez nyomtam a mobilt.:- Igen?- szóltam bele.
- Fiam.- Apám, aggódó hangja kiáltott fel a vonal másik végén.-Kérlek azonnal gyere be a kórházba, segítened kell.
- Miben tudnék én neked segíteni?- kérdeztem miközben megfordultam, s már oda lent álltam a kocsim mellett.
- Szükségem van rád, és nem csak nekem, egy olyan személynek is akinek élni kéne, ezekben a percekben.- Nem értem, miről beszél. De nem is akartam megérteni telefonon keresztül.
- Ott leszek!- mondtam, majd letéve a telefont elsúlyesttettem a zsebembe, s beülve a kocsimba, tövig nyomta a gáz. Meg sem álltam a kórházig.
