Sziasztok, kedves drága olvasóim.

Szeretném nektek elmondani hogy a friss rész, pénteken érkezik. (2012.10.26) Remélem kibírjátok ezt a párnapot, hiszen nekem sincs mindig időm írni. De megpróbálok !
Ölel titeket, én Hannah C. az író :D

2011. június 30., csütörtök

12. fejezet.

                                                      
   Bella szemszöge
Fájni kezdet a fejem és a torkom is jobban fájt mint eddig. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és ahogy körbe néztem még mindig sötét volt , föltápászkodtam és lesétáltam a konyhába . Halkan mentem nehogy fel keltsem apát. Keresni kezdtem egy lázmérőt, mivel úgy éreztem mintha lázas lennék. Mikor meg találtam gyorsan a honom alá tettem míg egy mér gondoltam leülök a székre. Le is ültem és olyan hidegnek tűnt az asztal , hogy nem bírtam nem oda tenni a fejemet , istenem nagyon jó érzés volt. Már a szemem is lecsukódott és csak a lázmérő csipogására ébredtem fel. Gyorsan meg néztem mennyi és amint meg láttam , hogy 39,5 fokos lázam van . Keresni kezdtem egy lázcsillapítót. Találtam is egyet igaz nem volt olyan erős de remélem jó lesz. Fogtam egy pohár vizet és elindultam a kezemben lévő gyógyszerrel és a lázmérővel is felfelé az emeletre. Becsuktam az ajtót majd bebújtam az ágyba. Bekaptam a lázcsillapítót és már akkor úgy éreztem , hogy én itt menten elalszom.Le tettem a poharat a kis éjjeli szekrényemre és már feküdtem is vissza, Gyorsan vissza aludtam és most kivételesen nem is álmodtam semmit. Mivel nem néztem meg az időt , hogy mikor feküdtem le újból így mérgesen voltam amikor halódtam apám hangját ahogy keltegetett.
- Bells megint el fogsz késni!!- simogatta a fejemet. De ahogy a homlokomhoz ért meg állt és fel horkant .- Hiszen te tűz forró vagy...- állapított meg .
- Tudom !- halódtam meg  a kis vékony és fáradt hangomat.
- Oké te most itthon maratsz és el mész az orvoshoz... értettél.??- hajolt felém , hogy  szemembe tudjon nézni.
- Nincs szükség orvosra... - tiltakoztam . 

- De van és kész !- morogta.
- Apa nem kell itthon maradok pihenem és alszok és már holnapra jobban is leszek .. Ígérem !!!- ültem fel az ágyon.
- Bella nem még én vagyok a SZÜLŐ  te meg a gyerek én döntök!!!- mutatott magára majd rám. Mérgesen néztem apámra , nem megyek én orvoshoz és ezt Ő is ki tudta olvasni a szememből...- Bella !!!
- Nem !- feküdtem vissza fejemre húzva a takarót. - Szia !-mondta mérgesen .
- Szia !- suttogta apám. Tudom, hogy csak védeni akar de nem megyek orvoshoz semmi bajom csak aludnom kell és már le is megy a lázam. Ennyi.
Pont készült becsukni az ajtót amikor megcsörrent a telefonom.
- Ajjj- nyögtem nem volt erőm fel venni.
- Fel veszem !- halódtam apám hangját.
- Kösz!- mondtam majd már csak azt hogy apám beleszól.
- Igen tessék Bella telefonja.!!!- mondta .- Szia Edward...- mondta apám amitől egy kicsit gyorsabban vert a szívem ..- Nem Bella ma nem megy suliba ...- mondta neki…- Bocsánat de most mennem kell ő meg már alszik. Szia .- tette le apám. És tényleg én már félig aludtam ...Nem is kellet sok és teljesen el aludtam ...                                   

          Edward szemszöge
Letettem a telefont és szomorúan néztem a többiekre... hogy nem jön de miért nem hiszen tegnap még semmi baja nem volt. Azon kívül , hogy én megint elrontottam mindent. Remélem nem amiatt nem jön ma. Ott ültünk a terembe már a második órán voltunk ...
- Nem azért nem jön...- rántott ki Alice a gondolataim közül.
- Hmm?- nézetem rám.
- Lázas !!- mondta .
- De hiszen tegnap este még jól volt...- magyaráztam akkor, hogy lehet újból lázas.
- Edward tegnap este miután elmentél én láttam , hogy Bella össze tört amiatt amit mondtál és sírt. És ez egyáltalán nem tett jót neki hiszen így is beteg volt és , hogy most sírt így ...
- Értem !!- hanyagolni akartam ezt a témát tudom , hogy hülye voltam és bocsánatot is fogok kérni. - Megyek Bellához...- már indultam kifelé. 
- Öcsipók biztos ?- nézet rám Emmett.
- Igen !- mondtam és már a kocsiba is voltam. Belláék háza felé vettem az irányt. Amint oda értem Charlise már nem volt otthon így le parkoltam Bella kocsija mellé. Bezártam az enyémet és már a verandán álltam ,csöngettem de nem nyitott ajtót , kopogtam is. Mikor meg halódtam Bella  hangját.
- Megyek már !!!- próbált kiabálni ahogy kivettem de nem nagyon ment neki.
Már nyitotta is az ajtót amint meg láttam ahogy két pulcsiban egy hosszú nadrágban és egy papucsban áll előtte. Volt az arcán egy kis mosoly is .
- Szia ..- mondta halkan. - Gyere be !!!- mondta és elindult a napaijuk felé követtem őt. Leült a kanapéra betakarta magát a pokróccal. Majd engem nézet.
- Szia !- ültem le mellé.- Szörnyen nézel ki!!- simogattam meg a fejét. És éreztem , hogy csak úgy tűzzel a láztól.. - Istenem Kicsim nagyon lázas vagy ...- mondtam neki ő meg csak bólogatott. - Gyere most bemegyünk apámhoz..- álltam fel.
- Neem!- tiltakozott.
- Bella kérlek ..- guggoltam le elé. Belenéztem a sápadt kicsi szemébe, nagyon fáradt volt .
- Edward nem megyek sehova még nem tisztázzuk azt...- mondta én meg már tudtam mire gondol és igaz volt ...
- Bocsánat , tényleg elég hülye voltam tegnap nem kellet volna az mondanom...sajnálom - mondta neki még nem akartam el mondani neki mi is vagyok most nem ...
- Miért mondtad? - kérdezte rekedt hangon.
- Nem tudom egyszerűen ... sajnálom !- válaszoltam neki. Majd láttam , hogy végre meg békél egy kicsit és fel áll lassan de fel áll meg fogtam a kezét , hogy segítsek neki.
- Oké!- ölelt  meg majd ahogy elengedett csókot nyomot az számra.- De ne mondj nekem többé itt.
- Szeretlek !- suttogtam a fülébe.
- Szeretlek!- mondta halkan.
- Menjünk!!!- indultam el kifelé. Fel adtam rá az egyik kabátját még a két pulcsira. Majd elindultam kifelé de ő nem jött.
- Mi az?- fordultam vissza.
- Vedd fel !!!- nyújtotta oda nekem az eddig nála lévő kabátomat.
- Minek ?- nézetem rám.
- Mert!!! hideg van oda kint te meg itt vagy egy rövid ujjúba előttem és ha már rád nézek meg fagyok ezért!!!- nézet rám boci  szemekkel aminek nem tudtam ellen állni.
- Oké!- adtam be a derekam. Fel vettem és már mentünk is . Bellát besegítettem a kocsimba. Ő meg csak hátra hajtotta a fejét lecsukta a szemét ülte végig az utat a kórházig. Befordultam a parkolóba és leparkoltam a legközelebbi helyre. Leállítottam a motor Bella is akkor nyitotta ki a szemét. Kiszálltam oda sétáltam , hogy kinyissam Bellának az ajtót, ki is nyitottam de ő nem mozdult csak bámult engem ...
- Most mi van ?- hajoltam közelebb hozzá.
- Menjünk haza !!! - nézet rám megint azokkal a bocsi szemeivel de most nem vesszem be.
- Megígérted úgy , hogy menjünk!! - mosolyogtam rá de ő csak durcásan ült ott. - Bella ! - egyenesedtem ki .
- Mi az ? - nézet fel rám.
- Gyere kérlek !- nyújtottam a kezemet neki.
- NEM ! - válaszolt tömören .
- Tudod jól , hogy így is úgy is be viszlek ha te nem szállsz ki akkor is...- jelentetem ki én is ha ő nem én igen.
- Nem mered! - dadogta egy köhögés között.
- De hogy nem !- válaszoltam és már ki is vettem a kocsiból de persze ember sebességgel.
- Edward Cullen tegyél le most !!!- kiabálta Bella amennyire csak tudta .
- Én úgy nem most pedig inkább maradj csöndben...- mosolyogtam rá ő csak mérgesen nézet rám. Elindultam a  befelé Bellával a kezembe . Sokan meg néztek minket sokan inkább mindenki ahogy oda értünk a nővérpulthoz épp meg akart szólalni a nővér de persze Bella  meg előzte.
- Tegyél már le !!! - mondta megint éreztem , hogy mérges a hangjából. De nem foglalkoztam vele , úgy se fog sokáig haragudni vagyis remélem.
- Jó napot Edward ! Miben segíthetek ?- mondta a kedves öreg asszony. Itt már mindenki ismer az egész családunkat. Így nem volt meglepő csak egy kicsit , elmosolyodott ahogy végig nézet rajtunk.
- Jó napot! Apámhoz jöttünk!- mondtam neki kedvesen.
- Ohh...értem már is utána nézek , hogy nem műt-e!Egy pillanat...- mondta majd el is ment .
- Most már leteszel...?- kérdezte Bella .
- Nem ...!- válaszoltam mosolyogva .
- Kérlek ...- hajolt közelebb . -Kérlek !!- még közelebb persze , hogy el csábít tudja , hogy ennek nem lehet ellen állni. - Leteszel?- kérdezte még egyszer én meg teljes kábán válaszoltam azt se tudtam mit mondok.
- Igen !- de előtte persze meg csókoltam majd letettem. De hamar kitisztult a fejem Bella épp a kijárat felé sasszézott...Utána futottam és el is kaptam..
- Nem szöksz ..!- vettem megint a kezembe.
- NE már ... pedig majd nem meg volt.!!!- morogta miközben vissza sétáltunk és addigra már ott is volt a nővér aki az előbb elment.
- Várja önöket!- mosolygott. Én csak meg köszöntem majd a Apám vizsgálója felé mente . A folyóson mint a korhátaulájába  is megnéztek minket én mosolyogtam Bella meg a hogy láttam karba tett kézzel és mérgesen nézet rám. Meg álltam és mint minden jó nevelt be kopogtam nem is kellet sokat várni apám hangjára. Ahogy be léptünk apám kicsit megszeppenve és egy nagy mosollyal a száján állt az íróasztala mögött.
- Sziasztok!! Mi szél hozott titeket?És Bella miért van a te kezedben??-kérdezte apám még mindig mosolyogva.
- Szia ! Bella kivizsgálásra jött Úgy?- néztem barátnőmre aki még mindig mérges volt.- Mert nem akart bejönni utána meg majdnem haza futott. - magyaráztam apámnak aki jót nevetett ezen.
- Tegyél le MOST!!!- mondta mérgesen Bella egyenesen a szemembe.
- Rendben..- egyeztem bele és letettem innen már nem megy el.
- Ne reménykedj jóban Edward Cullen!! - állt velem szembe Bella .
- Oké!- mosolyogtam .
- Edward kérlek menj ki még meg vizsgálom Bellát nem fog el menni ne félj. - mondta apám.
- Nem félek mert az ajtó előtt leszek..- mondta egy féloldalas mosollyal a számon.
- Remek!- ült le Bella a vizsgáló asztalra.
- Kint leszek!- mondta majd elindultam kifelé kint leültem az egyik székre és vártam , nem bírtam ki , hogy ne hallgatózzak így inkább oda figyeltem. Carlisle meg kérdezte Bellát mi baja ő elmondta , hogy este nagyon lázas volt és , hogy reggel már energiája nem volt ahhoz , hogy kikeljen az ágyból... Nem kellet sokat várnom , hogy apám kinyissa az ajtót és be mehessek.
- Na mi bajod?- kérdeztem kedvesemtől. Aki még mindig mérges volt rám.
- Megfázás most örülsz..?-kérdezte gúnyosan.
- Nagyon is , hogy eljöttél..- mosolyogtam .
- Én nem jöttem be ráncigáltál...- gúnyos mosolymollyal.
- jól van na. Bocsánat.- kértem bocsánatot.
- Ezzel nem úszod meg ! - válaszolt majd apám felé fordult.
- Na Bella ezen a héten szépen otthon maradsz és pihensz ... ezeket vedd majd be ...ohh és ezektől legfőképpen aludni fogsz de meg gyógyulsz..!!- mondta apám neki.
- Értem ...- egyezett bele .
- Sipirc haza és pihenj Bella ez lesz a legjobb most..- mosolygót rá apám. - Neked meg kell egy igazolás gondolom ..?? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen ...de majd otthon elintézük most haza viszem és majd megyek . Jó?- kérdeztem .
- Nekem jó... Sziasztok!! - köszön el .
- Viszlát szia !- Bella már az ajtóhoz sietett és ki is rohant.
- Aszem nekem most végem !- mondtam nevetve apámnak.
- Igen neked annyi ...- adta apám is a kegyelet döfését. Intettem majd Bella után eredtem aki már a kocsinál várt . Oda sétáltam hozzá de ő csak az ajtót néztek kinyitottam neki és beszállt. Egész végig hozzám se szólt . Most komolyan dühös rám azért mert elvittem az orvoshoz???-kérdeztem magamtól. Amint hozzájuk értünk elment lefürödni én meg a szobájában vártam rá . Elég sokáig volt bent ...én csak el terültem az ágyán és vártam rá még nem jött le csuktam a szemem és csak Bella gyönyörű arca volt előttem. Hallottam ahogy kinyílik az ajtót és csoszogva jön a szobába le dobta a vizes törölközőjét a székre . Ahogy végig néztem rajta egy fekete mackónadrág és egy fehért póló volt rajta haja kiengedve volt kicsit nedves . Rám nézet én meg csak mosolyogtam rá. Oda sétált és lefeküdt a helyére betakarta magát azzal a két takaróval ami az ágyán volt . Velem háttal feküdt le kifelé az ablakon bámult. Felültem és közelebb hajoltam hozzá.
- Haragszol?- kérdeztem tőle.
- Nem ! -válaszolt komoran.
- Akkor mi a baj ?- kérdeztem mert ha nem haragszik mi a baja ...
- Semmi...csak egyszerűen fáradt vagyok ennyi.- csukta le a szemét.
- Értem akkor aludj . - bújtam hozzá.
- De ne menj el ...- kérlelt egy nagy ásítás között.
- Nem megyek míg apud haza nem jön.- puszilta bele a hajába amitől elmosolyodott majd el is aludt.

Bella már legalább három napja csak a nap jó részén alszik én mindig ott voltam vele úgy , hogy még suliba se mentem . De ma sajnos ezen a héten látom utoljára . Épp vártam , hogy felkeljen olyan édesen aludt nyakig betakarózva mind két takaróval de az egyik lábát még se takarta be azt csupaszon hagyta . Két takaróval alszik fázik és még is egy rövidnadrágban és egy pólóban alszik mi van ezzel a lánnyal...- forgattam a szemem.
Néztem ahogy alszik minden nap ezt tettem és ez nagyon jó volt sokat voltunk együtt igaz nem nagyon beszélgetünk mert mindig aludt de nekem ez is meg felelt. Épp meg akartam simogatni a fejét amikor rezegni kezdte a telefonom...tudtam, hogy ki hív ezért meg se néztem úgy vettem fel.
- Szia bátyó!- halódtam Alice csilingelő vidám hangját.
- Szia! Mi baj ?- kérdeztem miközben Bellát néztem .
- Semmi csak kérdezni akartam , hogy van és hogy mikor jössz ?? - kérdezte de elég gyorsan.
- Jó van alszik ... Apropó mikor kell fel?- kérdeztem én is .
- Pár perc múlva. - mondta vidám hangon .
- Értem... Bella jól van akkor majd nem sokára megyek Szia.- tetem le a telefont és tényleg igaza volt. Bella mocorogni kezdet . Nyújtózkodott egyet majd felém fordult és amikor észre vett mosolyra húzta a száját így megjelent az a kis gödröcske a szája szájén.
- Helló !- mondat halkan egy ásítást elnyomva. - Mit csináltál..?-kérdezte .
- Néztelek ahogy alszol!! - mosolyogtam .
- Ahha akkor nagyon unatkoztál...- fintorgót.
- Egyáltalán nem unatkoztam szeretem nézni ahogy alszol. - mondtam neki.
- Oké ha te mondod . De akkor is unalmas lehetett..- mondta majd felém fordult tejesen. Nem tudtam nem nevetni ahogy még mindig az egyik lábát nem takarta be.
- Min nevetsz?- kérdezte.
- Azon, hogy az egyik lábadat nem takarod be de amúgy nyakig betakaródzol...- mondtam neki nevetve. Fel emelte a fejét és megnézte.
- Vicces...- mosolygott .
- De miért nem takarod be ? -kérdeztem érdeklődve.
- Fogalmam sincs így kényelmes...- mosolygott el a mondta végén.
- Bells mondani szeretnék valamit!- mondtam neki hiszen el kell neki mondanom , hogy elmegyek három napra.
- Mit? - nézet rám aggódva.
- Figyelj nem aggódj nem nagy baj... csak három napig nem leszek itthon. El utazunk az egyik barátunkhoz ...- mondtam neki . Ő meg elkerekedett szemekkel nézet engem ...
- Miért?- kérdezte.
- Apámék tegnap este mondták nekünk , hogy oda kell mennünk valamiért ... de csak három nap és hétfőn már találkozunk a suliba. Oké?- simogatta meg az arcát. Fejére húzta a takarót .
- Ajjj .- dörmögte alatta.
- Mi a baj ?- kérdeztem és be dugtam én is a takaró alá a fejemet , hogy a szemébe nézhessek.
- Ne már az sok...- mondta .
- Tudom de hamar el fog menni és már itt is leszek... mire te a suliba jössz ...- mosolyogtam de nem igazán segített ez.
- Persze hamar el fog menni szerinted annak aki csak ebben a róhat szobában fekszik egész nap nem annak aki még a szabadba is ki mehet... TÉNYLEG úgy gondolod.??- kérdezte majd ki pattant a takaró alól felült én is felültem és a szemébe néztem .
- Igaz nem ugyan olyan de akkor is hamar elfog menni ... - fogtam meg a két kezét. - Ha kell akkor egész nap a telefonon lógunk majd... és csak úgy megjegyezném nem szoktam ilyet tenni de neked bármit. - mosolyogtam háta sikerült.
- Jó .- egyezett bele . Én nem olyan boldog voltam , hogy nem bírtam tovább meg csókoltam , csókunk olyan sokáig tartott de már épp elég volt ahhoz hogy majdnem át hágjam a határt így gyorsan elhúzódtam tőle és néztem ahogy mosolyogva levegő után kapkod.
- És mikor mész ?- kérdezte mikor már rendesen vette a levegőt. Rá néztem az órámra és csak akkor láttam , hogy van 20 percem.
- 20 perc múlva ... mennem kell .- álltam fel.

- Értem . Kikísérlek ..- állt fel ő is de egy takarót azért magára tekert. Lesétáltunk és az ajtónál megálltunk néztük egy darabig egymást majd mikor mér rezegni kezdet a telefonom nagy levegőt vettem és megcsókoltam még egyszer. Nem akarom itt hagyni de el kell mennem nem tudom miért kell oda mennünk de azt mondták fontos..
- Szia !- suttogtam miközben elváltak ajkaink.
- Szia . Szeretlek !- mondta .
- Én is szeretlek... akkor majd hívlak...- mondtam majd a kocsihoz mentem . Meg vártam még bezárja az ajtót majd indítottam és meg se álltam hazáig. Ott épp mindenki rám várt de most legalább nem Emmettel kell mennem egy kocsival így nem kell hallgatnom az idióta vicceit. Ki se szálltam meg vártam még mindenki beszáll majd indultunk is ...


2011. június 29., szerda

Új blog

Sziasztok !Ahogy ígértem itt az új blogom... nézetek be és mondjátok el milyen lett...:)
Puszi Melii

Elsőőő Dija a blognak....Huuuuuu :D


Első díjam!!  <3- nek !!!

1. Elfogadja a díjat, aki kapja és megköszöni –hisz, mind etikusak vagyunk :D
2. Közzéteszi a blogján és büszke arra, hogy nem csak egyféleképpen tudunk szerelmesek lenni :)
3. Leírja, hogy számára milyen volt/van az első nagy szerelem - amire sokan mondják, hogy plátói, de ez nem igaz!
4. Tovább adhatja olyanoknak, akik szerinte tudják, mit jelent az a szerelmes történet, ahol nem csak dúl a láw :)


1. Elfogadom a díjat és köszönöm szépen ...
, Dorcsi -nak

Friss + Új

Sziasztok!

Holnap lesz Friss ígérem !!! :D
Most viszont csak  azt akartam
mondani , hogy csinálok  este egy másik blogot tudom már a sokadik... de ez egy más történet lesz nagyon más ... remélem valaki majd benéz... már kész is az első fejezetem... !!!
A többit és folytatni fogom csak ritkábban lesz Friss de lesz és mindegyiket be is  fogom fejezni....
Na csak ennyit akartam ... akkor este ... hozom az új blogomat.

Sziasztok !! :) puszi Melii

2011. június 27., hétfő

Lezárult + Friss

Sziasztok!
Lezárult a két szavazás...
1. Úgy látom tetszett a blogom kinézet... ennek nagyon örülök..
2. Hét csak nem Edward a vámpír nyert a szexy pasik közül.. pedig az hittem , hogy fej -fej mellett fognak haladni de nem csak úgy el suhant a mi kis vámpírunk... ennek örömére majd hozok egy képet amin csak Edward van tele sok kicsi képpel....remélem jó lesz...:)

Most indítok még szavazást majd nézzétek meg .... NA mára ennyit akartam...
A frisset meg nem tudom lehet holnap reggel hozom...de még nem biztos.. :)

Puszi Melii és Jóétcakát..:)<3

2011. június 22., szerda

Friss

Sziasztok !!!
Tudom azt mondtam h ma lesz friss. De ez nem lehetséges.. Itthon épp festenek meg minden dolgot csinálnak.. ás az egész ház a feje tetején van.... Ha lesz is az se 100%-os. : )
De megpróbálok valamit összehozni.....: D
Sajnálom őrületesen sajnálom ..... :(
Ne haragudjatok rám
Tudom az egyik legjobb résznél hagytam abba és nem tudom folytatni.... ez még engem is ideggel mert nagyon sok minden van a fejembe amit leírnék.:'(
Na csak ennyit akartam ... még egyszer nagyon sajnálom..... :(
Te se Alice !!! Ne haragudjatok ...:( Bocsi
Puszi Melii <3

2011. június 21., kedd

11. fejezet

Hát itt lenne a friss.! Nagyon jó  látni , hogy 12 rendszeres olvasom van ... :)
Jó olvasást és bocsánat , hogy késtem vele ...:)
Puszi Melii


Bella szemszöge :


Reggel a telefonom csörgésére ébredtem fel, csapkodni kezdtem magam mellett a párnát de nem volt ott. Nagy nehezen fel könyököltem szédülni kezdtem de szemlélni kezdtem a szememmel  hol is van. De nem volt az ágyon így inkább a hang után mentem . Már félig az ágyon és a földön voltam amikor meg találtam épp az asztalom előtt volt fogalmam sincs, hogy került oda hiszen este még mellettem volt most meg ott. Na mindegy érte nyúltam és meg se nézve ki volt az fel vettem . Nyúzott hangon szóltam bele .
- Halo?- ennyi telt tőlem most.Azt se tudom merre vagyok arccal és már a telefonom ért megyek mert valaki kora reggel hív.
- Isabella Swan hol a fenébe vagy már? - halódtam a vonal végen egy kis vékony hangot ami nagyon ideges volt.
- Kivel is beszélek ?- kérdeztem vissza fáradtan mert bármennyire is koncentráltam semennyire nem tudtam fel ismerni a hangot.
- Alice !!! - mondta mérgesen barátnőm ...
- Ohh Szia bocsán...- kezdtem volna bocsánatot kérni , de nem tudtam befejezni mert teljesen elfejtettem, hogy félig az ágyon félig pedig a földön voltam .Nyújtózkodni kezdtem és ennek a vége az lett , hogy a földön végeztem teljesen egy nagy Puffal bezárva . Amit a lábam csapódása adott ki amint a padlóra érkezett.- Ááúú!- nyögtem fel hiszen tényleg fájt.
- Bella ... mi volt ez jól vagy ??- halódtam szerelmem aggódó hangját . Gondolom ki voltam hangosítva remek.Dörmögtem magamban .
- Igen!Akkor a suliba szia !- csaptam le a telefont az ágyra hajítottam. Vártam egy kicsit majd nagy nehezen feltápászkodtam és a mosdó felé vettem az irányt. Tiszta komás voltam és ez eléggé látszott a fejemen is amint meg láttam magamat a tükörben szörnyen meg ijedtem magamtól. A hajam mint a széna boglya a szemeim alatt karikák és olyan sápadt vagyok pedig aludtam ezt nem értem . Meg mostam az arcomat háta kicsit jobb lesz egy kicsit jobb is lett , fogamat is meg mostam majd már csak a hajamat kellet rendben hoznom,kifésültem most már legalább hullámos volt és nem egy széna boglyára hasonlított.Vissza indultam a szobába és csak azon járt az agyam , hogy miért nem ismertem fel Alice hangját ennyire csak nem üthetett ki az a gyógyszer, vagy még is... sápadtam el a szekrényem előtt állva . Kinyitottam és keresni kezdtem egy nadrágot meg is találtam egy sima farmer volt ami kicsit koptatott volt néhány helyenMajd egy szürke színű felsőt ami kapucnis volt  majd még egy kabátot is mivel ez nem volt olyan vastag, találtam is egy fekete bőrkabátot. Gyorsan fel vettem őket majd még magamra kaptam a tegnap kölcsön kapott kabátot is Edwardtól. Mikor mindent fel vettem meg keresetem a jogosítványomat mert nem volt a pénz tárcámba amit a táskába tettem. Végig kutattam az egész asztalt mire megtaláltam .Eltettem a táskába fel kaptam az asztalról a kocsikulcsot és az ágyról a telefont majd elindultam lefelé , hogy fel vegyem a cipőmet. Épp a konyha előtt haladtam el amikor észre vettem apámat aki kikerekedett szemekkel nézet fel a reggeli újságja felől amint észre vette. Gyorsan bele bújtam a cipőmbe.
- Hát te kicsim azt hittem rég elmentél??- kérdezte csodálkozva.
- Elaludtam most fogok menni!- magyaráztam miközben a cipőbe tűrtem a nadrágom szárát.
- Értem !- hagyta ennyiben. Meg igazítottam magamon a ruhát majd apám felé mentem nyomtam egy puszit a fejére.
- Szia Szeretlek !- kiabáltam neki mert már az ajtónál jártam.
- Szia én is !- halódtam apám mély hangját . Majd becsuktam az ajtót és elindultam a kocsi felé de meg is torpantam a lépcsőnél. Jó alaposan körbenéztem most mindenhol jég darabok voltak ezért óvatosan indultam el a kocsiig. Majd amikor oda értem bemásztam és már be is indítottam bekapcsoltam a fűtést. Hideg volt már megint mint mostanában mindig már nagyon unom , hogy hideg van én meg beteg vagyok. Elindultam  suli felé de nem hajtottam olyan gyorsan minek úgy is húsz perc és kicsöngetnek . Annyi idő alatt meg én is oda értek .
Azon gondolkodtam , hogy most Alice tuti , hogy haragszik rám , de szerintem ő se lett volna más kép hát na nem ismertem fel most akkor leszakad az egy vagy mi ???kérdeztem magamtól amint a suli parkolójába érve le parkoltam a szürke Volvo mellé. Leállítottam a motort és fel kaptam a táskámat. Majd megint óvatosan léptem ki az autóból bezártam . És a suli felé vettem az irányt pont csöngő szóra értem az ajtóhoz. Amint kinyitottam és be léptem rajta mindenki akkor indult meg a termekből kifelé. Elindultam a biológia terem felé épp oda értem amikor Edward lépet ki az ajtón nagy mosollyal a száján. Én is nagy mosollyal a számon léptem közelebb hozzá és nyomtam a a szájára egy apró csókot. Még mindig mosolyogva váltunk el egymástól.
- Szia te eltűnt lány !!- mosolygót csibészesen.
- Elaludtam na !- néztem rá durcásan. Most ezt úgy mondta mintha ő soha az életben nem aludt volna el .
- Meg se szólaltam !- emelte magasba a kezét. Épp szóra nyitottam a számat amikor meg érkeztek a többiek és Emmett belém folytatta a szót.
- Hello Bella !! Hát te csak nem befáradtál...- vigyorgott Emmett.
- Sziasztok!- mosolyogtam a nagy melákra. - Igen képzeld befáradtam nagy Medve !!- mondtam neki és a mosolyom egyre nagyobb lett. Körbe néztem közöttük láttam ahogy Alice hátat fordít nekem karba tett kezekkel ...
- Neki meg mi baja ???- kérdezte Emmett.
-Szia Alice!- köszöntem neki de semmi még meg se moccant nem hogy vissza köszönt volna. - Komolyan most haragszol rám , de hát azt se tudtam hol vagyok annyira ki ütött az a gyógyszer.- néztem Edwardra aki csak mosolygót. - Alice !- mondta  a nevét de semmi itt telt be nálam is a pohár. - Oké ezt én is tudom legyünk dedósok!- karba tett kezekkel fordultam én is háttat a többieknek.
- Csajok most ez komoly !?- halódtam Jasper hangját.
- Igen !- vágtuk rá egyszerre amitől mosolyognom kellet .
- Várjunk csak Bella mi volt az a puffanás reggel ?- kérdezte Edward .
- Én !- vontam vállat.
- Te ?- csodálkozott Emmett.
- Igen én ..- fordultam meg és úgy mondtam tovább- ..leestem az ágyról nyújtózkodás közben félig itt félig ott voltam ...- magyaráztam .
Ő meg persze nem bírta ki nevetés nélkül épp  csöngő szólalt meg és én már veszekedni akartam vele. Ezt nem hiszem el. Elindultunk a következő óránkra ami rajz volt és Alicel és Jasperrel van együtt. El váltunk Rosalietól és Emmettől a terem előtt. Alice ment be elsőként mögötte Jasperrel amint mi is beléptünk láttam , hogy Alice a terem egyik végébe megy tőlem legmesszebb helyre. Ki fújtam a levőt mérgesen majd Edward után mentem aki a szokásos helyünkre ment az ablak mellé. Soha nem értetem miért is ülünk vagy ő ül az ablaknál... de most nem is érdekel. Leültem és csak néztem kifelé az ablakon nagyon mérges voltam most Alicere komolyan ezért ilyen velem . Csak szóljon hozzám akkor tényleg mérges lesz rám úgy meg kapja a tőlem a magáét..
- Bella hé, nyugi megbékél.!!- halódtam Edward nyugtot hangját és hideg kezét amint az én kezemet nyugtat.
- Edward most ez komoly ezért..- nem tudtam be fejezni a mondatom mert a tanárt belépet és beszélni kezdte.. Ki osztott a a dolgokat elmondta mit kell csinálni vagy is amit akarsz könnyebben . El kezdtem rajzolni teljesen untam most pedig néha jó móka rajzolni de most olyan ideges vagyok. Fel kaptam a táskámat  és elindultam Jasperék felé . Amint oda értem Alice nem nézet fel de Jssper igen . Ő tudtam miért jövök fel állt a dolgaival együtt és Edward mellé leült onnan figyeltek minket nem is kicsit feltűnően. A tanár nem is szolt ránk , hogy helyett cseréltünk. Ott ültem és néztem barátnőmet amint rajzol de egyáltalán nem is vette a fáradságot , hogy rám nézzen . Be pipultam és beszélni kezdtem .
- Na ide figyelj Alice Cullen !- mondtam halkan de mérgesen.- Nem tudom , hogy miért kellet meg sértődnöd rám. Hiszen teljesen ki ütött az a hülye gyógyszer azt se tudtam hol vagyok éppen arccal. Te meg meg sértődtél nekem itt. Alice te vagy a legjobb barátnőm az egész világon és ha most ilyen ovis módjára viselkedsz velem akkor én is ..- tettem a mellkasomra a kezemet s durcásan néztem rá . Ő meg végre felém nézet egy nagy mosollyal a száján. És már a nyakamba is vette magát.
- Örökre.?- kérdezte csilingelő hangon.
- Örökre!- egyeztem bele majd jó szorosan meg öletem én is .- De ha még egyszer ilyen leszel nagyon be pipulok...- néztem rá .
- Soha ígérem !- emelte magasba a kezét.
Az óra többi  részében csak rajzoltunk .
A nap több rész elég unalmas volt csak az ebéd volt olyan amilyen mindig . Emmett tette magát ahogy szokta ugyan azok a hülye viccek és a felében persze én és Edward szerepeltünk , de azért a dicsőséget nem hagytam meg neki mindig vissza kapta amitől persze olyan lett mint egy óvodás akit megütöttek. De hamar vissza nyerte a móka mester részét.
Amint vége lett a többi óránknak rögtön a parkoló felé mentünk. Nem voltunk olyan sokat Edwarddal együtt és nem is akartam egyedül lenni otthon csak is Edwarddal . És még el is kell neki mondanom , hogy miért vesztem össze Jakel kb. minden órán meg kérdezte de nem volt kedvem válaszolni ezért tereltem a szót.
Épp a kocsim előtt álltam amikor szóra nyitottam a számat.
- Nem jössz át?- kérdeztem az előttem álló Edwardtól.
- Lehet !- mondta amit nem nagyon értettem fölég azzal a féloldalas mosollyal ami olyan édes . 
- Akkor ne ! - ültem be a kocsiba morcosan mi az h lehet! Be indítottam és le húztam az ablakot hogy egy kis levegőt kapjak. Épp menni akartam amikor be hajolt az ablakon és már megint olyan közel volt hozzám amitől majdnem ott ájultam volna el.
- Át megyek csak ha viszem őket jó?- kérdezte .
- Lehet !- válaszoltam neki ha már ő is akkor én is ezt teszem .
- Lehet !- kerekedett el a szemem . Én meg csak mosolyogtam .
- Sziasztok !- intettem a többieknek. Tudtam , hogy át fog jönni úgy hogy mentem is haza . Gyorsan haza értem ki szálltam a kocsiból és már a ház felé vettem az irányt. De lassan mentem mert még mindig ott voltak a kis jégkori pályák előttem. Be léptem a házba és meg csapot a meleg egyenesen a szobám felé vettem az irányt . Le dobtam az ágyra a táskámat kerestem egy másik nadrágot és egy felsőt amit át vettem majd amint végeztem fel kaptam a telefont a kezembe és már a nappali  felé vettem az irányt be kapcsoltam a tv. lettem az asztalra  a telefont . És a konyha felé mentem ki nyitottam a hűtőt és kerestem magamnak egy kis kaját volt még egy adag lasangen az be tettem a mikróba és vártam amíg vártam ki vettem még egy vizet is a hűtőből. És csak most vettem észre az a ki cetlit ami oda volt téve.
Szia kicsim ! Ma későn jövök haza . Szeretlek Apa !
Vissza tettem a hűtőre a cetlit és pont sípolt a mikró , hogy kész lett a kajám.
Elindultam a nappali felé épp leülni készültem amikor kopogtak . Nem volt kedvem felállni ezért csak kiabáltam ...
- Gyere be !- helyet foglaltam magam köré tekertem egy pokrócot amikor ezzel végeztem Edward állt az ajtó félfának dőlve és csak mosolygót.
- Szia szép fiú!- mosolyogtam rá.
- Szia szépség !- jött közelebb . Leült mellém és meg csókolt.Vissza csókoltam és olyan szenvedélyes volt hogy alig akartam elszakadni tőle. De muszáj volt ha levegőt akartam kapni.
- Szeretlek .- suttogtam amit levegőt kaptam .
- Szeretlek .- mondta ő is . De láttam rajta kérdezni akar valamit.
- Mond mit akarsz !- amint be kaptam egy lasangen darabot.
- Honnan veszed hogy ...na jó igen ! Mi történt Jakel és  veled?- kérdezte .
- Ajj...semmi csak megint bele szólt az életembe amikor át mentem hozzájuk , hogy beszéljek apával ő is akart velem beszélni és azt mondta Nem kéne barátkoznom veletek ...- fújtam egyet mérgesen.
- És?- kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Semmi és ott hagytam , most miért ne barátkozhatnék veletek. És tudja hogy veled vagyok...-mosolyogtam , de ő nem .
- Mi baj ?- simogattam meg az arcát.
- Semmi mi van ha igaza van ?- kérdezte .
- De nincs igaza . Mi bajod Edward ?- néztem rá döbbenten .
- Bella mi van ha tényleg igaza van és nem kéne velünk barátkoznod..- mondta amitől könny derült az arcomra.
- Te miről beszélsz??- kérdezte sírva.- Miért mondasz ilyet. - álltam fel sírva és a konyha felé menetem . Be dobtam tányért a mosogatóba ami csak úgy csattant és el is tört. Neki támaszkodtam a mosogatónak sírva néztem ki az ablakon.
- Bella sajnálom !- halódtam Edward hangját mögöttem .
- Miért mondtad ezt ?- kérdeztem és elkezdtem a törtöt tányért a kukába dobálni. Még mindig nem válaszolt én meg már végeztem , meg fordultam ő még mindig mögöttem állt.- Edward ... miért mondtad ezt nekem csak te vagy és az apám.. nem tudom , hogy miért mondta az Jake de nem érdekel... - néztem a szemébe az én könnyes szememmel.
- Sajnálom szeretlek !- hajolt közelebb hozzám. Én csak meg csókoltam nem mondtam semmit és már indultunk is vissza felé a nappaliba. Nem beszélgetünk innen kezdve csak ültünk és néztük a tv.
Már késő volt nagyon amikor apám is be toppant.
- Bella kicsim meg jöttem..-állt meg a nappali előtt.
- Szia apu ő itt Edward !- mutattam be neki
- Jó estét Rendőr főnök úr. Én akkor megyek is .- nyújtott kezet apámnak majd felém fordult és mondta - Szia szeretlek. Viszlát.
- Viszlát Edward .- köszönt neki apám.
- Szia szeretlek. - csókoltam meg majd el  is ment. - Jóét apu !- indultam meg fel felé.
- Bella miden rendben ?- kérdezte apa .
- Persze minden rendben szia !- mosolyogtam , majd a szobámba mentem és az ágyra dőltem nem volt kedvem semmihez.
Csak az járt a fejembe amit Edward mondott de miért mondta miért ????? Sírva aludtam el nem értem miért mondta de ki derítem ...



2011. június 20., hétfő

Friss

Sziasztok!!!

A frisset csak holnap reggel fogom hozni és akkor fejezem be . ÚJBÓL... -.-
Már tegnap este fel tettem volna csak amikor fel akartam tenni és írni hozzá még valamit. Kiléptek belőle így minden amit írtam eltűnt. És mivel este tizenegykor már nem volt erőm  és még hangulatom se volt  újra írni. Így is sírva fakadtam amin 2 órán keresztül dolgoztam eltűnt.....
És ma nem is voltam itthon. Így csak holnap reggel lesz FRISS...
- Nagyon röstellem magam.
Akkor holnap csak ennyit akartam ....

Puszi nektek . Jó éjszakát. Melii :)<3
SAJNÁLOM,SAJNÁLOM ,SAJNÁLOM ,SAJNÁLOM ,SAJNÁLOM , SAJNÁLOM ? SAJNÁLOM ..

2011. június 18., szombat

10. fejezet .


Bella szemszöge :

Reggel semmi kedvem nem volt felkelni , olyan jól aludtam és ami tegnap történt az végre kicsit jobb fénybe derítette a jövőmet. De akkor se akarok ki kelni olyan fáradt vagyok ráadásul a saját hülyeségemnek köszönhetően beteg is .De ha most felkelek akkor láthatom annak az embernek az arcát akit szeretek teljes szívemből.
- Bella ébresztő!- éreztem hűs leheletét a fülemnél.
- Mmmmm...- húztam a fejemre a takarót.Próbáltam magam rá venni begyszó de nem ment. Nem akartam fel kelni és ki menni a hidegbe, jó lehet nincs annyira hideg de nem most olyan mintha Alaszkába lennék.
- Suli van ébredj fel !!- éreztem hideg kezét a derekamon. Fura mert amikor meg érint bele borzongok és mindig eszembe jut annak az embernek az érintés pontosan ugyan ilyen hideg volt és kemény .
- Milyen óránk lesz ??- kérdeztem tőle ha olyan ami nem lényeges akkor nem kellek ki.
- Történelem - válaszolt Edward keze még mindig a derekamon hevert.
- Második?
- Biológia.
- Akkor a másodikra bemehetünk !- jelentetem ki. 
- Bella nem kellj fel. Kérlek !!
- A-a-a-a. - ráztam a fejem a takaró alatt.
- De...- kezdet bele a mondottba de valamelyikünk telefonja megszólalt. Meg se mozdultam. - Tied!- aj nincs kedvem érte menni egyáltalán ki az aki kora reggel hív.
- Ide hoznád kérlek !- kértem , éreztem ahogy megmozdul az ágy. Hasra fordultam de a fejemet nem dugtam ki . Még a párnát is oda tettem .
- Jake  az Bella.- mondta Edward .Ki dugtam a kezem , nyújtottam a telefon után , majd ahogy a kezembe éreztem  a fejemet is kidugtam . Fel könyököltem és fel vettem. Edward vissza ült velem szembe megint túl közzel volt hozzám így alig tudtam meg szólalni.
- Szia Bells.Jake vagyok! - halódtam a jól meg szokót mély de nem rekedt hangot
- Öö... Szia Jake !- dadogtam , próbáltam össze szedni a gondoltaimat . így  a már nagyon közel lévő Edwardot megfogtam és arrébb toltam a fejét. Ő csak mosolygót. - Mi ért keretél??- kérdeztem mikor már rendesen tudtam beszélni.
- A motort miatt. - válaszolt Jake a kérdésemre . Nekem meg már teljesen ki ment a fejemből , hogy tegnap csak úgy el vettem . Igaz , hogy az enyém , de akkor is . - Meg beszélnünk kéne !- jelentette ki ami nem lehet valami jó .
- Oké. Figyel , nem otthon aludtam úgy , hogy a sulink előtt nyolc körül oké?- kérdeztem tőle.
- Rendben . De hol vagy ?
- Az nem rád tartozik. Na akkor a sulinál . Szia !- dobtam el a telefont az ágy végébe. - Remek , most mehetek be pedig semmi kedvem .- dőltem vissza.
- Mi akarat??- hajolt felém Edward. Kezeimet a nyaka köré tetem közelebb húztam magamhoz , hogy meg tudjam csókolni. Csókja ugyan olyan hideg és szenvedélyes volt mint tegnap este . Pár percig egymás ajkát becézgettük majd megint el kellet tőle szakadnom levegő utána kapkodva válaszoltam a még feltett kérdésére.
- Motor miatt és , hogy beszélni akar velem.- húztam fel a szemöldököm.
- És miről ?- kérdezte .
- Én nem tudom !- emeltem a fejem mellé a kezemet. - Mennyi az idő?
- Háromnegyed nyolc múlt el.
- Hogy mennyi ??- kérdeztem vissza döbbenten.
- Jól halottad!- jött közelebb de most ki bújtam alóla .
- Hol vannak a ruháim ? Nincs is ruhám ...- járkáltam fel alá .
- Nyugodj meg  . Alice tegnap este beszélt apuddal tudja , hogy itt aludtál és még ruháért is elment. - mutatott Edward a táskára ami a kapanép volt. Oda rohantam fel kaptam .
- Köszönöm . - mosolyogtam és már a fürdőszoba fel rohantam .
- Van öt perced , hogy el készülj !- kiabálta utána Edward .
- Vicces !!- mondtam majd becsuktam magam mögött az ajtót. Gyorsan le vettem a tegnapi ruhámat  és be álltam a zuhany alá . Ahogy végeztem bele tekertem magam egy törölközőbe . Majd meg álltam a táskám előtt és reménykedtem , hogy Alice nem olyan ruhákat vett ki amit nem vennék fel most , hogy beteg vagyok .
Kinyitottam és ki vettem amit benne találtam egy nadrágot ami elviselhető volt majd egy fehér mintás pólót  és egy pulcsit ami nem volt vékony de nem volt elég. Megint fáztam , felkaptam ugyan azt a kabátot ami tegnap volt rajtam . Ki fésültem a hajamat hagytam ugyan olyan hullámosa majd vissza pakoltam mindent ami nem kellet a táskába . Észre vettem , hogy még a tanszereimet is elhoztam . Vissza igyekeztem a szobába Edward már készen feküdt az ágyon ahogy beléptem széles mosolyra húzott a szája az enyém is . Át pakoltam a dolgokat a táskából, majd amikor mindennel végeztem Edwardhoz sétáltam felé hajoltam és szájon csókoltam . Majd elhúzódtam tőle, nagy mosollyal a számon.
- kaphatok egy kabátot ?- kérdeztem tőle, csak fel húzta a szemöldökét.
- Hiszen van rajtad . - mondta.
- Tudom , de fázom , tudod beteg vagyok nem is tudom , hogy lettem az  !- mutattam idéző jeleket a kezemmel.
- Ja , igen nem is tudjuk , hogy lettél beteg ...- mondta miközben a szekrény fel ment majd eltűnt és amikor vissza tért kezében egy kék kabáttal.Amit rögtön rám segített. Köszönés képen nyomtam egy csókot a szájára. 
- Mehetünk?- kérdeztem.
- Felőlem én csak rád vártam ...- mosolygót.
- Ha-ha-ha...vicceske vagy .- néztem rá . Fel vettem az egyik táskát és amikor a másikért akartam nyúlni valaki gyorsabb volt. Elindultunk lefelé már mindenki kész volt.
- Na végre !- szólat meg Emmett amint meglátott.Épp mondani akart valami..
- A-a egy szót se ..- mutattam a szájra.
- Nem is akartam semmit se mondani..- tagadta .
- Persze Em én meg a Királynő vagyok !- mosolyogtam .
- Mondtam már , hogy bírom !!- nevette el magát.
- Igen !- mondtuk mindannyian egyszerre.
- Mehetünk ?- kérdezte Alice.
- Igen , várj köszönöm . - öletem meg .
- Szívesen . - majd elindultunk kifelé amint kiértünk én meg álltam a kocsik előtt.
- Hol a motort?- kérdeztem
- Ott a garázsban ...- mutatta Emmett.
- Köszi!- válaszoltam , le vettem a táskát és Edward kezébe adtam majd a motorért mentem. Nehezen tudtam kitolni nem volt nagyon erőm de el kell vinnem a suliig. Amint sikerült kitolnom még mindenki a kocsik mellett álltak . Edward már eltette a táskámat de nagyon nézet. Ahogy felöltem a motorra és készültem volna fel venni a sisakot meg szólalt.
- Bella nem kéne!- jelentette ki .
- Jól vagyok , nyugi !- mosolyogtam biztatóan , de nem vette .
- Majd Emmett el viszi , te gyere kocsival hiszen beteg vagy !- mondta megint.
- Igen beteg vagyok , de jól vagyok , és nem nem kell Emmettnek elvinni-e megy nekem is .- mondtam majd Emmett felé fordultam bocsánat kérő arccal.
- Semmi gond csajszi. - mondta .
- Oké ! Akkor gyerünk. - mosolyogtam majd fel vettem a sisakot és beindítottam . Meg vártam még mindenki beszáll annak a kocsikba . Majd Rosalie indult el elsőként utána én mögöttem Edward és Carlisle kocsival.
Amint a suli parkolójába értünk észre vettem Jaket és Pault a motornak  támaszkodva . Rosalie beparkolt a meg szokót helyére Edwarddal is. Én ugyan úgy a két kocsi közé álltam be. Leszálltam és Jakehez sétáltam , sisakkal a kezembe .
- Sziasztok !- köszöntem ahogy oda értem .
- Szia !- köszöntek egyszerre. 
- Cullennéknél voltál. - nézet rám furán Jake.
- Igen ott de semmi közöd  hozzá.- nyomtam a kezébe a sisakot.
- De van ...- jelentette ki , ettől ideges lettem mi az , hogy van.
- Nincs. - mondtam mérgesen .- Miről akartál beszélni ?- kérdeztem kicsit higgadtan.
- Majd este , Charlie nálunk lesz gyere át.- mondta
- Jó!- válaszoltam majd sarkon fordultam és a suli felé vettem az irányt .El száguldottam Edwardék mellett meg sem álltam a szekrényemig. Miért lett ilyen Jake mi baj van ? kérdeztem magamtól miközben a szekrényemnek támasztottam a fejem .
- Mi a baj Szerelmem ?- halódtam a meg nyugtató hangot. Rögtön fel kaptam a fejem .
- Semmi. De ma este nem lehetünk együtt. - nyöszörögtem .
- Mert?
- Beszélnem kell apuval és Jake valami baja van !!- forgattam a szemem .
- Rendben . - mondta .
Egész jól telet a napom ahhoz képest , hogy beteg vagyok és majd meg halok annyira fáradt is. De mivel tegnap mindent elmondjam így volt időm gondolkodni este , apámmal ki kell békülnöm még ma.
Már az utolsó órán ültünk Edwarddal , nagyon fáj a fejem ezért le hajtottam a padra , hát ha így jobb lesz de nem . Már majdnem elaludtam amikor éreztem , hogy egy papír darabot , csúsztat be a kezem alatt. Felültem rendesen , hogy lássam mit írt rá.

  Jól vagy ? Szeretlek .Fel vettem a tolat és írni kezdtem .

  Fáj a fejem .. majd nem elaludtam és hiányzik a csókod .. Szeretlek .
Vissza toltam a papírt még olvasta és írta meg támasztottam a fejemet a kezemmel. Majd amikor végzet oda csúszta hozzám egy mosollyal a száján.

  Nekem is hiányzik. Vedd be a gyógyszert mondjuk ! Szeretlek. Néztem rá milyen gyógyszert, majd elém csúsztatott egy kis dobozt . Meg mentően néztem rá . Gyorsan válaszoltam majd elő vettem egy vizet a táskából.

  Köszönöm ! Szeretlek. Majd a tanár felé fordultam .
- Mr. Varner!- szólaltam meg .
- Igen Ms. Swan !- fordult felém.
- Ihatnék , nem érzem jól magam ?- kérdeztem .
- Persze ha tényleg rosszul van !- mondta majd vissza fordult a tábla felé és magyarázta tovább.
- Köszönöm !- válaszoltam , majd gyorsan be vettem a tablettát. Mikor tetem volna el a vizet meg szólalt a csengő. - Végre !- mondtam ahogy fel vettem a táskát.
- Csak nem untad ?- kérdezte Edward ahogy kifelé haladtunk.
- Nem úgy nézek ki?- nézetem rá.
- Igen !- felete , én meg nevetni kezdtem . Elindultunk kifelé a parkoló felé. Már minden Cullen kint volt , mielőtt beszálltunk volna , nem bírtam ki hogy ne csókoljam meg Edwardot. Nem érdekelt , hogy az egész suli látja. Meg fordultam és meg csókoltam amire egész nap vágtam és nem csak én ahogy észre vettem. Majd mosolyogva szálltam be a kocsiba. Intettem egyet a többieknek mivel Edward vitt haza.
Gyorsan haladtunk haza felé észre se vettem mikor meg álltunk.
- Este hívlak jó?- fordultam felé.
- Jó !- szomorodót el ő is velem együtt.
- Edward !
- Igen ?- nézet rám .
- Szeretlek ! - mosolyogtam majd nyomtam egy röpke csókot a szájára.
- Én is Szeretlek Bella !- mondta amint el szakadtunk egymástól.
- Reméltem is na akkor este hívlak . Szia !- mondtam majd kiszálltam a kocsiból. Meg fogtam a két táskát és a ház felé indultam még mielőtt kinyitottam volna az ajtót. Vissza fordultam és intetem egyet Edwardnak aki ezután elhajtót. Szomorúan mentem be a házba , egyenesen a szobámba. Letettem minden dolgot majd fel kaptam a kocsi kulcsot és már mentem is a kocsi felé. Minél hamarabb túl akartam esni ezen. Beindítottam és La Push felé vettem az irányt. Gyorsan hajtottam és amint Billy háza elé értem meg pillantottam apám kocsiját. Tényleg itt van . Úgy döntöttem , hogy elsőnek Jakkel beszélek majd utána apával. Beálltam apám kocsija mellé és mielőtt kiszálltam volna vettem egy nagy levegőt. Majd nagy nehezen kiszálltam és besétáltam a házba , Billy és apám a kanapén ültek és a mecset nézték.
- Á , szia Bella !- köszönt Billy.
- Szia Kicsim!- mondta apám , de úgy tettem mint ha meg se halódtam volna.
- Jake?-kérdeztem
- Szobájába van .- mondta Billy majd rám mosolygót.
- Köszi !- mondtam és Jake szobája felé vettem az irányt , kopogás nélkül berontottam.
- Neked meg a franc bajod van ?- álltam meg előtte.
- Neked is szia . Mi lenne ?- kérdezte most már kedvesebben mint reggel.
- Nem tudom épp eszt szeretném meg tudni én is..- mondtam - Mi bajod volt reggel Jacob?- kérdeztem még egyszer , hogy értse. Le is esett neki.
- Semmi!- válaszolt.
- Nekem ne hazudj mondjad!!- néztem rá mérgesen.
- Jó elmondom , de előtte én kérdezek tőled!- most már megint olyan volt mint reggel .
- Jó kérdez!
- Te és az a Cullen ?- kérdezte de nem nagyon értetem .
- Mi van ?
- Bella te és az ...
- Igen .. és ehhez mi közöd?- kérdeztem tőle mérgesen .
- Sok!
- Jacob nem tudom mi bajod van Cullenékkel de amíg ilyen vagy nem állok veled szóba. - fordultam meg és indultam kifelé.
- Bella ...- szólt utánam .
- Mi van ?- fordultam vissza mérgesen.
- Nem kéne velek barátkoznod!
- Miért nem ?- kérdeztem .
- Azt nem mondhatom el. - hajtotta le a fejét.
- Akkor Szia Jake.- be csaptam magam mögött az ajtót. Amikor kiértem Billy még mindig a tv előtt ült de apám már nem volt ott.
- Apa?- néztem Billyre.
- Kint ül a verandán.- mutatott az ajtó felé.
- Értem ..- majd elindultam kifelé. Apám tényleg a verandán ült és nézte az esőt...Mellé sétáltam majd le ültem mellé a lépcsőre.
- Bella én annyira sajnálom!- mondta és már majdnem sírt. 
- Hé, apu! Figyelj rám.- fogtam meg a kezét. - Meg bocsátok. De... ilyet ne tegyél soha többé. Ez nagyon fájt nekem , mert én ott voltam anya a kezeim között hallt meg és te meg eldöntötted helyettem azt ...- néztem apámra. Már az én szemem is könnyes lett éreztem .
- Tudom , Kicsim és nagyon sajnálom !- ölelt meg apám.
- Én is sajnálom apu szeretlek ! - öleltem vissza.
- Én is szeretlek kislányom !- nyomot egy puszit a fejem búbjára.
- Apu , ha már így itt vagyunk mondanom kell valamit!
- Mi a baj ?- kérdezte aggódva .
- Nincs baj ...- mosolyogtam .- Tudod , Edward Cullen ...
- Dr. Cullen fia .?- kérdezte.
- Igen .
- Mi van vele kicsim ?
- Apa én és Edward egy pár vagyunk !- mondtam apám szeme meg kikerekedett.
- Ohh... nem túl öreg hozzád..?
- Nem egyáltalán nem ...- mosolyogtam .
- Értem Bella de nem nagyon színpatikus nekem ... az az Edy kölyök.-forgatta a szemét apám.
- Edward!- vágtam rá . - Sajnálom de el kell fogadnod ahol én vagyok ő is ott lesz !- mosolyogtam.
- Remek.
- Apa !- csattantam fel.
- Nem mondtam semmit. - emelte fel a kezét.
- Na menjünk !- álltam fel.
- Ki-é ez a kabát?- kérdezte ahogy beérünk a házba.
- Edwarddé.- mosolyogtam .
- Na mi mentünk Sziasztok!- köszönt apám én meg csak intetem egyet  Billynek és Jacobnak aki már az apja mellet ült. Haragudtam rá.
Beszálltunk apámmal a kocsijainkba és hazáig meg sem álltunk.
Ahogy haza értünk elköszöntem apámtól fel mentem a szobámba át vettem egy nadrágot és egy felsőt amibe aludhatok. És már az ágyba is feküdtem ahogy végeztem. Befészkeltem magam ,nyakig takaróba . Majd elő vettem a telefont és írtam egy Sms-t Edwardnak .
 Szia ! Tudom, hogy azt mondtam hívlak , de most értem haza . Már késő lett volna telefonálni. Ezért írok sms-t bocsi ha fel keltelek. Apámmal kibékültem és Jakel meg össze vesztem. :(  Nagyon szeretlek hiányzol. Csók Bella Rá mentem a küldés gombra . Le tettem a telefont a párnára nem tudtam, hogy vissza ír-e vagy nem . Nem akartam fel kelteni . Már majdnem elaludtam amikor rezegni kezdte a telefonom. Edward válaszolt.
Szia ! Semmi baj ... tuti , hogy fáradt vagy , remélem be vetted a gyógyszert.
Nem kell tettél felé épp Emmettel tv-tűnk. Örülök, hogy kibékültetek apáddal.Miért vesztél össze Jacobbal?? Én is szeretlek és nekem is hiányzol. Csók Edward 
Nem akartam ezt sms-ben meg beszélni vele. És jó , hogy eszembe juttatta a gyógyszert.
Köszi , hogy eszembe juttattad a gyógyszert. Most veszem be.
Akkor jó már azt hittem fel kell tettelek...Én is örülök neki. 
De ezt majd holnap el mondom nincs kedvem írogatni és fáradt is vagyok majd le ragad a szemem. Megyek aludni. Holnap a suliba... Szép álmokat. Szeretlek Bella .
Ahogy elküldtem már vártam a következőt nem telet bele egy perc se kb. és már válaszolt is.
Oké. Akkor holnap. Ne legyél butus vedd be.
Szép álmokat szeretlek Edward .

Amint elolvastam rögtön bevettem a gyógyszert és nagy mosollyal feküdtem vissza az ágyba . Nem is kellet sokat várnom az álmosság csak úgy előtort belőlem .

2011. június 16., csütörtök

9, fejezet.


Charlie szemszöge:

- Bella gyere vissza, ha nem, utánad megyek! - kiáltottam utána mikor megláttam, hogy felül a motorra. De nem is figyelt rám, már el is hajtott. Felkaptam a kocsi kulcsot és a járőr kocsi felé rohantam, de mielőtt beszállhattam  volna Jake visszacsapta az ajtót.
- Charlie! Inkább majd mi utána megyünk!- mondta Jake.
- Nem! Én is megyek az én lányom, ha akartok, jöttök de én megyek - mondtam neki majd azzal a lendülettel beszálltam és már indítottam is. Láttam ahogy ők is fel ülnek a motorral és elindulnak. Bella után indultunk, de mivel járőr kocsival voltam ezért ki használtam és bekapcsoltam a szirénát. Jake és Paul mellém kerültek a motorral, de mivel ők gyorsabbak voltak intettem Jakenek, hogy menjen gyorsabban vette az adást és már előttem is járt. Bella csak úgy száguldott a kocsik között. Nem féltettem, vagyis igen egy kicsit. Pedig tudom, hogy jól vezet motorral is de mint mindig most is féltem az egyetlen lányomat.

Bella szemszöge

Ahogy haladtam a kocsik között ideoda ingáztam köztük. Amikor meg hallottam apám járőr kocsijának a szirénáját, rögtön hátra néztem és akkor meg láttam Jaket és Pault is amint utánam jönnek apámmal a nyomukba. Még gyorsabban mentem. Per pillant nem érdekelt a sebesség betartassa. Épp egy piros BMW és egy fekete  Mercedes volt előttem. Hátra pillantottam és láttam, ahogy Jake jobban közeledik hozzám. Nem akartam, hogy utol érjenek ezért fogtam magam és még gyorsabban mentem kielőztem a piros BMW és bevágtam elé, mert a szembe lévő sávban épp jöttek. Majd amikor megint tiszta volt azt út, ujjból felgyorsítottam és most a Mercedes mellet haladtam, ő se ment valami, lassan de ez csigatempó volt nekem most. Nem néztem meg ki vezeti csak behajtottam elé. Közeledtem a lámpához, ami meg épp pirosra akart váltani mikor már oda értem pirosra is váltott, de mit sem törődve vele át haladtam rajta. Épségben át is értem, majd olyan gyorsan haladtam el a suli előtt. Megint visszanéztem és láttam, ahogy apám és Jake a piros lámpa mögött állnak. Gyorsan befordultam a kanyarnál leállítottam a motort és betoltam egy bokor mögé a. Nem is kellett sokat várnom apám és Jake el is haladtak előttem, de mivel nem vettek észre így sikerrel jártam és leráztam őket. Kilestem, hogy már elmentek-e. Már nem is voltak az úton, visszamentem ki toltam a motort. Felültem rá, de elég ramatyul éreztem magam. Beindítottam és már a suli felé vettem az irányt, vagyis amerre jöttem. Már megint gyorsan mentem már a suli előtt voltam befordultam a parkoló vezető útra.  Körbe néztem nem volt sehol máshol szabad hely csak a két ismerős kocsi között, akiket a nemrég hagytam el és csak most eset le, hogy azok Cullenék voltak csak nekik van ilyen féle kocsijuk Froks-ban. Elindultam a kocsik felé és beparkoltam mindannyian a két kocsi mellet nekidőlve álltak és tátott szájjal bámultak, ahogy megállítottam a motort és levettem a bukósisakot.
- Wowwww ... - mondta Alice ahogy elindult felém.
- Sziaszt...- mondtam volna végig de az eddig volt hangom elment.
- Bella ez meg? - kérdezte Emmett mikor már mellettem állt és a motoromat nézte.
- Ez az enyém.- mosolyogtam rá a halk válaszommal együtt. Leszálltam a motorról, de meg tántorgottam egy picikén múlott, hogy el nem estem, de mielőtt eleshettem volna valaki elkapott. Ahogy felnéztem a két gyönyörű arany szempárral találtam szembe magam.
- Jól vagy?- kérdezte aggódva én csak bólogattam. Edward talpra állított én meg a Mercedesnek dőltem a biztonság kedvéért.
- Ez állati...- mondta Jaz - de akkor te voltál az, akit az előbb Swan rendőrfőnök és a motoros követett nem? - kérdezte
- Igen én voltam..- válaszoltam, de halkan a hangom még nem a régi. - Ohh szép a kocsid Rosalie - mosolyogtam rá és végre az egyszer kaptam egy kis mosolyt a félelmetes Rosalietól aki soha nem mosolyog rám.
- Honnan tudtad, hogy Rose baby-é? - kérdezte csodálkozó arccal Emmett.
- Könnyen, mivel Alice és Edward, na meg Carlisle kocsiját már láttam- mutattam a mögöttem álló Mercedesre - így nem volt nehéz kitalálnom, hogy ez a piros BMW Rosalie.. gondolom, te neked nem piros kocsid van ..- néztem rá.
- Nem, nekem nem piros kocsim van, de majd meg mutatom neked és még vezetheted is, ha én is ezt a csoda gépet. - ült rá a motorra én meg csak nevetni kezdtem.
- Rendben, és neked Jaz ?- kérdeztem Jasper felé fordulva.
- Hogy nekem ...- mosolygott én meg bólogattam, hogy igen neked ..- majd meg látod.

- Pasik. - forgattam a szemem. Hallottam, ahogy Alice és Rosalie is nevetni kezdenek, így rájuk mosolyogtam. Majd a csöngő zavart meg minket. Elindultunk a terem felé. De mielőtt beléptem volna az ajtón éreztem, hogy most köhögnöm kell és tényleg rám jött a köhögő roham, amit utálok. Alig tudtam abba hagyni, de sikerült.
- Bella jól vagy?- kérdezte Alice.
- Persze! - válaszoltam majd berohantam az ajtón kezdtem fázni pedig mindenki rövid ujjúba volt én meg itt sétálgatok kabátban.
- Matek lesz? - fordultam Edward fel mikor már a szekrényem előtt álltam.
- Igen. De biztos, hogy jól vagy? - nézet rám.
- Persze mi baj lenne? - kérdeztem vissza, de választ már nem tudod adni, mert már a tanár közeledett felénk. Gyorsan rá mosolyogtam majd a terembe mentünk leültünk a helyünkre kivételesen én ültem belűre a radiátor közelébe. Annyira rá nyomultam a radiátorra, hogy azt meg is irigyelhetnék.
Nem nagyon figyeltem a tanárra, csak arra, hogy el ne mozduljak a radiátor mellől. A szemem is majd leragadt és még a torkom is fájt a fejem szét robbant, és ha köhögtem, akkor meg a tüdőm robbant szét. Már az ötödik órám jött egyben az utolsó és az tesi semmi kedvem se volt hozzá, hogy most ugráljak és futkorásszak. Mivel ez az óra az összes Cullennel volt így még ők át öltöztek én vettem magamnak egy meleg teát. Majd visszasétáltam az öltözőbe, onnan meg a torna terembe. A tanár még nem volt bent így letettem  táskámat a padra és mellé ültem. Még mindig halálra fagytam. Összegömbölyödtem törökülésbe és a padon szorongtam. Amikor valaki mellém ült attól ijedtem meg.
- Miért nem tesizel? - kérdezte az a hang, amit bármikor szívesen hallom. - Bella mi a baj? - kérdezte engem meg kirázott a hideg.
- Edward oda adná a kabátod, kérlek. - néztem rá.
- Hozom! - felállt és az öltözőbe ment majd két perc múlva vissza is jött a kabáttal a kezében. Odasétált és leült ugyan oda ahova  ült. Odaadtam neki a teámat és felvettem majd felhúztam a nyakamig a cipzárt és már jobban érzetem magam egy icike-picikét.
- Beteg vagy? - nézet rém
- Áá nem..- legyintetem és mentségemre a tanár belépet. Edward a helyére sietett a többi Cullen mellé. Felsorakoztatta őket a tanár végig mondta mindenki nevét. Amikor hozzám ért körbe nézet, de sehol nem talált.
- Isabella Swan? - kérdezte Mr. Mason.
- Itt vagyok! - szólaltam meg amilyen hangosan csak tudtam.
- Ohh hát ott van, és most miért nem tesizik Ms. Swan?- jött oda
- Nem érzem valami jól magam. - húztam el a számat.
- Értem akkor maradjon nyugodtan. - mondta majd visszament a többiekhez. Mikor végzet a felsorolásban letette a kis füzetét majd visszafordult a többiekhez.
- Két körfutás és utána röplabda..- mondta és bele fújt a sípjába. Mindenki futni kezdte én meg bele kortyoltam a teámba.
- Alice Cullen és Mike válasszatok csapatott. - mondta Mr. Mason.
Kiválasztották a csapatot, végig néztem, ahogy játszanak már nagyon fáradt voltam és most már rosszabbul éreztem magam, mint reggel. Örültem, amikor vége lett az órának. Megpróbáltam felállni óvatosan. Besétáltam az öltözőbe megvártam, amíg Alice és Rosalie felöltözik majd együtt elindultunk kifelé. Amikor kiértünk a fiúk már oda kint voltak. Meg álltam Edward mellett és vissza akartam adni neki a kabátját.
- Nem kell, neked jobban kell, ahogy láttam. - mondat Edward én meg visszahúztam a cipzárt. Kezdtem szédülni nem hittem, hogy el tudnék menni egyedül a motorig és azt se, hogy tudom vezetni. Haza menni meg nem akartam semmiért. Kikutattam a kulcsot a táskámból, amikor már a kocsiknál voltunk és Emmetthez dobtam, aki csak bámult a kaján vigyorral a száján.
- Ez komoly? – kérdezte.
- Igen. És ha nem baj, átmennék hozzátok. Semmi kedvem haza menni és ha már hazudni se tudok nem is érzem jól magam. - fordultam Alicehez aki sebesen bólogatott.
- Persze!- egyezett bele Edward is.
- Hát akkor viheted Emmett és köszönöm!- mondtam nekik. Emmett meg mint egy óvodás ráült a motorra és már indította is. Én meg beültem a Mercedesbe Edwarddal és Japerel. Jasper ült előre Edward mellé, én meg hátra egyedül. Bekötöttem a biztonsági övet és az ablaknak dőltem lecsuktam a szemem hátha így nem forog velem a világ. De nem sokáig bírtam ki köhögés nélkül. Mikor sikerült abba hagynom megint visszadőltem és lecsuktam a szemem. Ültem addig, amíg meg nem állt a kocsi és valaki meg nem fogott. Rögtön kinyitottam a szemem és Edward tekintetével találtam szembe magam. Nagyon közel volt az arca az enyémhez.
- Beviszlek. - mondta majd a ház felé ment. Egyenesen a szobájába vitt letett az ágyra én meg bebújtam a takaró alá, mint egy dedós, aki bújócskázik.
- Hogy vagy? - ült le mellém.
- Ramatyul. - suttogtam.
- Mi történt?- kérdezte, amitől megint kővé dermedtem fogalmam se volt, hogy mit mondjak megint.
- Semmi tényleg. - mondtam egy ásítás között, ami a végén köhögésé fajult.
- Jól van, most aludj jó !- mondta Edward majd felállt és kisétált.
Én úgy tetem, ahogy mondta lefeküdtem és elaludtam.

Edward szemszöge

Kisétáltam a szobából nem tudom , hogy lett beteg, de valamit titkol.
Lementem a többiekhez, akik a napaliba ültek. Odaültem közéjük.
- Bellával mi van? - kérdezte Emmett
- Nem tudom, de szerintem nagyon beteg. Carlisle mikor jön haza Alice? - fordultam kis húgom felé.
- Három óra múlva.- mondta. - De mit csináljunk Charlieval most? – kérdezte.
- Fogalmam sincs. – válaszoltam, mert egyáltalán nem tudtam azt se tudom, mi folyik itt Bella olyan titokzatos.
- Mert szerintem reggel történt valami, vagy csak úgy viccből nem követik öt - mondta Alice, amibe tejesen igaza volt.
- Tudom, de akkor se tudom, mit tegyünk!- temettem a tenyerembe a fejemet.
- Elintézem én. – Szólt Alice.
- Köszönöm, megtennéd?- emeltem fel a fejemet.
- Persze akkor felhívom most. - vette elő a telefonját-, na Pssszt . - Nem kellet sokat várni már.
- Szia Charlie. Itt Alice!- mondta Alice. - Csak azért hívtalak, hogy Bella ma nálunk alszik, ha nem baj és én mennék el ruháért neki úgy tíz perc múlva, ha nem baj. - mondta Alice és várt a válaszra hamar meg is kapta - Remek akkor, szia - tette le a telefont. - elintéztem, na, akkor én megyek is Jasper velem jössz?- nézet férjére, aki bólogatott és már mentek is. Mi meg csak ültünk és vártuk, hogy Carlisle és Esme végre haza jöjjön. Bella sokszor kapott köhögő rohamot, amitől megijedtem ilyen kor rohantam fel a szobába, hogy megnézem jól van-e? Amikor láttam, hogy minden rendben visszamentem a családhoz. Alice és Jasper is visszajött már Bella ruhájával. Már nagyon jó lett volna, ha haza értnek épp erre gondoltam, amikor kinyílt az ajtó és beléptek rajta.
- Sziasztok! Kié az a motor oda kint?- kérdezte Esme.
- Belláé!- válaszolt Emmett.
- Oh tényleg és ő hol van?- nézet vég is Carlisle a családon.
- Fönt alszik, mert valami nem stimmel, szerintem beteg nagyon. - válaszoltam neki, amikor megint köhögni kezdet Bella - Megvizsgálnád, kérlek? - fordultam felé.
- Persze menjünk!- mondta majd mindannyian felmentünk az emeletre. Mikor benyitottunk Bella már abba hagyta a köhögést, és amikor sírni kezdte megint. Odarohantam hozzá megpróbáltam felkelteni.
- Hé, Bella ébredj. Bella. - mondtam
- Engedj ide fiam. - mondta apám átengedtem neki a helyemet nehezen. - Bella én vagyok az Carlisle ébredj fel, kérlek. - mondta Bella lassan kezdte kinyitni a szemét. De még mindig sírt, és amikor meg látott mindet akkor jött rá a hisztérikus roham. Sikított majd felugrott és a fotelhez rohant.
- Ne bántsa. - mondogatta. Beült a fotelbe és csak hintáztatta magát.
- Bella mi vagyunk azok. - sétált felé Esme.
- Ne kérem ne. - még mindig mondogatta.
- Bella kincsem nyugodj meg, nem fog történni semmi. - végre oda ért Esme és meg ragadta Bellát magához húzta és vigasztani próbálta. Mi csak álltunk ás bámultuk.
- Mi történt?- kérdezte Alice.
- Valami fáj neki nagyon. - válaszolt Jasper mire mindannyian felé fordultunk .- Nagyon fáj neki.
- Bella - mondtam neki.
- Edward - nem nézet fel.
- Bella mi a baj?- kérdeztem végre rám figyelt kezdte meg nyugodni. - Mond el! - kérleltem, de elfordult. - Kérlek!- de semmi.
- Bella mond el nekünk, bennünk meg bízhatsz!- mondta Alice.
- Igen Bella mond el!- most már Esme is mondata, de Bella meg se szólat csak bámult kifelé az ablakon.
- Menjünk ki!- kaptam gondolatba Esmétől. Meg gyötörten bólogattam majd elindultunk kifelé. De Bella meg szólat végre.

Bella szemszöge

Nem hagyhatom, hogy elmenjenek ezért beszélni kezdtem.
- Nem kellet volna az nap elmennünk. - mondtam sírva.
- Hova Bella? - halódtam Edward hangját közvetlen előttem. Felé fordultam - Tudtam, hogy otthon kellet volna maradnunk, de én csak nem hagytam. – sírtam.
- Kivel?- kérdezte.
- Anyámmal.
- Mi történt vele?- kérdezte Esme aki elém jött.
- Megölték!- nyögtem ki sírva.
- Bella. – kezdte, de nem hagytam.
- Bementünk a bankba, amikor berohant két alak fegyverrel a kezükbe. Mi álltunk a legközelebb hozzájuk így engem meg ragadt az egyik és magához húzott. Amikor hozzá értem a bőre hideg volt és kemény. Felém tartotta a fegyvert. De anyám nem bírta nézni elkezdet sikítani, hogy ne tegyék. Elindult felénk, de mondták neki, hogy ne, de nem  hallgatott senkire. Ezért lelőtte előttem. Megpróbáltam kiszabadulni rúgkapáltam, de az elején azt hittem nem sikerül, de végül sikerült. Nem érdekelt, de anyám felé rohantam, és ilyen kor lőtt meg engem is. - vettem egy nagy levegőt majd folyattam. - Nem tudtam rajta segíteni előttem hallt meg akkor azt kívántam bárcsak én haltam volna meg helyette.
- Ilyet ne mondj - szólt közbe Edward.
- Apám meg eldöntötte helyettem, hogy leállította a nyomozást, mert nem találták  meg és engem nem értek el. Ezért volt ez, reggel mert össze vesztem vele megint. - folyattam. - Tegnap este volt anyám szülinapja és kimentem hozzá a temetőbe egész nap oda kint voltam.
- De hiszen esett. - szólt közbe Alice.
- Tudom. – mondtam, most már egy kicsit megnyugodtam, hogy elmondtam.
- Te a szakadó esőbe ültél egész nap. - förmedett rám Edward. De nem érdekelt, hogy kiakadt még nem fejeztem be, el akartam mondani még egy dolgot.
- Edward!- álltam fel kicsit kóválygósan. De nem tudtam meg állni minden elsötétedett előttem.
Kicsit később tértem magamhoz. Mikor kinyitottam a szemem Edwarddal találtam szembe magam, már megint, és nagyon is örültem neki. Mosolyra húztam a szám.
- Jól vagy?- kérdezte amint ő is elmosolyodott.
- Igen. Mi történt? - kérdeztem amint felültem.
- Elájultál Carlisle meg vizslát és tüdőgyulladásod  lett. – mondta.
- Ohh - ennyit tudtam mondani.
- Mi az, hogy esőbe kint voltál?- förmedt rám megint.
- Ki kellet mennem. - válaszoltam.
- Értem – bólintott, de tudtam, hogy ezt itt még folytatni fogja.
Vettem egy mély levegőt majd kifújtam és újból el akartam neki mondani azt.
- Edward mondani akarok valamit, de kérlek, ne szólj közbe. – kértem.
- Oké. - egyezett bele.
- Na, szóval...- néztem őt majd folyattam. - Nem tudom, hogy, és mikor, de nem akarlak elveszíteni soha nem, bírnám, ki ha bajod esne, még ha csak barátok is leszünk, de kérlek ne hagy el. Azt nem élném túl, abba bele halnék én.
- Te? – kérdezte.
- Én...szeretlek - suttogtam lehajtott fejjel.
- Én is szeretlek Bella - mondta, amitől rögtön felkaptam a fejem. - Én se bírnám, ki a bármi bajod esne - mosolygót el. Majd egyre közelebb jött hozzám már annyira köze hogy az ajkunk csak egy pár centire volt egymástól. Nagyon vágytam a csókjára ezért, mint egy mohó gyerek lecsaptam ajkaira. Ajkain becézgették egymást. Már mikor nem bírtam levegő nélkül elhúzódtam tőle.
- Szeretlek. - suttogtam levegő után kapva.
- Szeretlek. - mondta ő is most ő csapot le az én ajkaimra. Majd egy kis idő múlva elhúzódott – na, most alvás reggel beszélünk. Oké?- kérdezte.
- Rendben, de itt maradsz!- mutattam rá.
- Hova mennék te butus. - mondta, megint megcsókoltam, majd lefeküdtünk.
- Szép álmokat!- mondta.
- Neked is.
Egy jó ideig csak feküdtünk egymás mellett én nyakig betakarózva Edwardhoz bújtam. Majd elaludtam. 
bújtam . Majd elaludtam .

Carlisle Fekete Mercedese !


Rose Piros BMV-e !